Régóta szemeztem már a sorozattal, de mikor egy véletlennek köszönhetően rátaláltam a Netflix-sorozat betétdalaira, eldöntöttem, hogy én ezt most akarom olvasni. A 2022-es évem eleje tehát ezzel a projekttel, a Vaják "maraton-szerű" olvasásával telt, és fog még telni, ugyanis most az ötödik részt olvasom, ez a bejegyzés az első négy részről fog szólni. A vélemények mindig az adott kötet elolvasása után íródtak, de arra még nem tartalmaznak spoilert, viszont visszamenőleg fognak.
Aztán, azt szeretném még az értékeléseken kívül elmondani, hogy fantasztikus belegondolni, hogy Andrzej Sapkowski, egy lengyel író képes volt akkorát alkotni, és olyan szinten eladni azt, hogy a lengyel megfilmesítési próbálkozásokon kívül a sorozat eljutott Amerikába. És ott sem akárhova, hanem a manapság hódító Netflix-hez, ami nem kis dolog. Nagy nevekkel csináltak belőle a tengerentúlon sorozatot az egész világnak. Egy lengyel író könyvéből. Szerintem borzalmasan motiváló ez a dolog, hogy európai műveket dolgoznak fel, nagyon tetszik, remélem fogok még összefutni hasonló történetekkel.
1. - Az utolsó kívánság
Igen, tényleg egy szexjelenettel kezdődik. De később a 18+ ezen formáját részletes leírások szintjén elengedjük (bár nem véglegesen, akad még azért belőle). A harcjelenetek viszont nem kegyelmeznek, ott minden részletesen az olvasó elé van tárva. A szereplők egytől egyig a szívemhez tudtak nőni, mindenki a maga módján emlékezetes és fantasztikus volt. Rengeteg jó ember, akik gondoskodnak egymásról, és ezt nagyon jó volt olvasni.
A nevek kibetűzése és megjegyzése (a későbbi helyes kiejtésről nem is beszélve) viszont gyakran problémát okoztak, mivel, valljuk be, néha olyan, mintha Sapkowski csak lefejelte volna a billentyűzetet. Na de a karakterek közül emeljük ki Geraltot. Én nem tudom miért, de egy komor főszereplőre számítottam, minden humorérzék és más érzelem nélkül, akinek a fájdalmas múltjáról semmit nem fogunk megtudni, majd csak nagyon lassan és fájdalmasan fog megnyílni az olvasónak. DE, itt nem ez történt. Geralt egy nagyon jó főszereplő. Egy kedves ember, akinek megmondták, hogy mi a dolga az életben, és azt kell csinálnia. Ő meg csinálja, mert nem nagyon van választása. Geralt legjobb barátjával együtt haláli, imádom a duót. Bátor, jó harcos, és tényleg elhiszed, hogy ha szembe állna veled, levegőt venni sem mernél. Mielőtt nekiálltam, a hátulján olvastam, hogy novelláskötet, de sokáig nem is foglalkoztam vele, majd mikor feltűnt, hogy a fejezetek nem igazán függenek össze (ami, be kell valljam, sokáig tartott, mivel nehezen értettem meg miről is van szó), akkor jöttem rá, hogy mit is értsek ezen. A történet epizódikusan mesél, fejezetenként egy-egy rövid történet Geralt életéből, amiket a Belső hang részletek kötnek össze, csak azok játszódnak a "jelenben". A fejezeteken belül sokszor ismételgeti az író a címeket, ezzel hangsúlyozva jelentőségüket. Szóval igen, kell idő amíg megérted mi micsoda, mert az író nem igazán töri magát azon, hogy elmondja, ő csak mesél, gondolván te majd úgyis megérted. A befejezés egy, a butalitásban, izgalomban, veszélyben és harcban még gazdagabb folytatást fest fel, és én kíváncsian várom.
2. - A végzet kardja
Hasonlítsuk kicsit össze az elsővel. Tehát az első szerkezete olyan volt, hogy sok kisebb novellából állt össze. Ebből kifolyólag minden 30 oldalban volt egy tetőpont, ezzel a könyv óriási izgalmat teremtett, mivel folyamatosan történtek a dolgok. A második része ezzel szemben több, mint 100 oldalas novellákkal dolgozik, így kevesebb volt az akció, és ami volt, az sem volt annyira tökös, mint amire én számítottam. Nem volt annyira izgalmas, és az első rész végén felfestett jóslat meg sem jelent. A kötet a kronológia szót még hallomásból sem ismeri, nem kell keresni a szerkezetben logikát, csak olvasni, és úgy teljesen jó szórakozás volt. Geraltból kevesebbet, és teljesen mást kaptunk, mint korábban, mostanra valóban egy komor, hallgatag ember lett, aki alig szól bele a sztoriba, mégis őt nevezzük főszereplőnek.
Míg az első rész a karaktereket, ez a világot volt hivatott bemutatni, és abban jó is volt. A Vaják világának legkülönbözőbb pontjaira kalandoztunk el, így megismerve a népeket és szokásaikat, és látszik, hogy Sapkowski nem szórakozni jött, valóban fantasztikusan csinálja ezt. Voltak visszacsatolások az első részére, bár édes kevés. A vége tetszett, de igazából valahol mélyen számítottam rá, mégis várom a harmadik részt.
3. - Tündevér
Amikor megláttam, hogy az első lapra Első fejezet van írva, eldöntöttem, hogy Sapkowski elmehet a francba, hogy még mindig nem tudja hogyan akar írni. Aztán persze leesett, hogy valójában az első két rész volt a bemelegítés, és most kezdjük igazából az 5 részes "saga"-t.
Nem igazán volt időm olvasni, ezért nagyon sokáig tartott, míg befejeztem, és ez valóban az én hibám volt, nem a könyvé. De így nem igazán hagyott mélyebb nyomot bennem. Lapos volt. Ez jut eszembe róla. A hangulat nagyon tetszik, azt nagyon elkapta az író, de a sztori ezúttal szerintem laposra, unalmasra sikerült. De aztán bedobta a szokásos formulát: a végére tenni a nagy kérdéseket. Megsúgom, eddig mindegyiknél bevállt, hiszen még itt vagyok, ez miatt kezdtem mindig olyan gyorsan a következőt. A végén, az utolsó két oldalon azt hiszem rájöttem valamire Yenneferrel kapcsolatban... Ami ha igaz, az nem csak azt jelentené, hogy kapunk egy rohadt menő háttértörténetet, de azt is, hogy már megint értelmet nyernek az út közben fölöslegesnek tűnő szereplők, szálak, jelenetek. Amiből az következik, hogy az író megint a képembe dörgölheti, hogy mikor már kezdeném azt hinni, hogy ez nem is olyan jó, ő meg tudja mutatni a foga fehérjét, van ott még sokkal több a felszín alatt. Tudod, olyan "azt hitted ennyi volt?" érzés, amikor tudod hogy a sztori a képedbe röhög, és még bőven van itt mit olvasni.
Szokásos taktika viszont itt is bevált: nyomjunk minden infót az utolsó oldalon az olvasónak, és vessünk fel benne ötször annyi kérdést, mint a könyvben összesen, és nézzük ahogy szenved a következő rész megszerzéséig. Sikerült.
4. - A megvetés ideje
Ezt a részt majdnem egy hónapba telt elolvasnom, bár ez megint nem a könyv hibája (de az azért tény, ha egy letehetetlen könyv lett volna, akkor nem így lett volna). Első észrevétel: a fülszöveg olyan esemény ír le, ami a könyv felénél történik, és ez által az ötödik rész hátulján is pontosan ugyanazokról a történésekről van szó - nem valami kreatív figyelemfelkeltés. Mondjuk nem mintha nem azok lettek volna a könyv legjobb pontjai, de azért ahhoz is elég elkeseredettnek kell lenni, hogy két résznek is ugyanarról írjanak fülszöveget. Alapvetően, így a sorozat felénél most úgy vagyok vele, a történet nem lett kedvenc (eddig), viszont a karakterek, és a kémia köztük az fantasztikus, akárki akárkivel összeeresztve szépet tud produkálni. A világ is nagyon megfogott, a hangulat, ez a kalandos, középkorra hajazó fantasy kardos harcosokkal nagyon tetszik. Azt hiszem Sapkowski nem lesz a szívem csücske, de mindenképp jó szórakozás olvasni a könyveit, és most már arra vagyok kíváncsi, mi lesz ennek az óriási gubancnak a vége, nagyon érdekel, mi lesz a problémák megoldása.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése