A pókverzumon át 10 pontban

1. Az alábbi bejegyzésben minden erőmmel azon leszek, hogy elvonatkoztassak a tényről, miszerint valószínűleg életem eddigi legrosszabb mozis élményét vagyok túl. Ami (nagyrészt) nem a filmnek köszönhető. A moziteremben több helyen láttam a film közben felvillanó Facebookot, a mellettem ülő férfi aludt, és úgy általánosságban nem volt egy kellemes közösség. Ez valószínűleg azért van, mivel, valljuk be, egy gyerekeket megcélzó filmről beszélünk, így elég gyakori az olyan közönség a moziteremben, aki csak azért jön, hogy a gyerek megnézze amit akar. Ami egyáltalán nem baj, de eléggé zavaró tud lenni. De ahogy mondtam, megpróbálom félretenni ezt a negatív élményem és magára a filmre koncentrálni.

2. Valamint, ezt még így röviden megjegyezném, mielőtt beültünk a filmre, direkt rákerestem, hogy van-e post credit scene, és mivel azt a választ kaptam, hogy nincs, azt nem mondanám, hogy nyugodt szívvel, de hát kelletlenül felálltam, és kisétáltam a moziteremből a stáblista alatt. Nos, tudom, hogy milyen szentségtörés ez, és nem akarjátok tudni, milyen szinten éreztem a hátamon a lenéző tekinteteket. Persze teljesen érthető, hiszen tudjuk, az számít igazi Marvel rajongónak, aki a moziban kivárja még a stáblistának is a legvégét, és ez így van teljesen rendben. Ez a film viszont egy óriási cliffhanger, amibe nem lehet post credit scene-t rakni, vagyis nagyon nehéz lenne úgy, hogy értelme legyen. (Viszont kérlek, javítsatok ki, ha mégis lemaradtam valamiről. Az kellemetlen lenne.)

3. "Mondd, Emese, milyen volt a film, amit ma néztetek?" Azt hiszem, nem vagyok képes megválaszolni ezt a kérdést. Még úgy sem vagyok hajlandó rávágni a "hát, tök jó volt" sort, hogy tudom, igazából egyáltalán nem érdekli a kérdezőt és úgysem tudja miről beszélek. Általában, mikor vége van egy filmnek, meg szoktam kérdezni az aktuális partneremet, hogy mondja el, hogy tetszett neki, egy szóval. Ez után nem tettem ezt (először is, mert a partnerem a húgom volt, aki nem alkalmas egy ilyen kérdés megválaszolására, másodszor), mivel én sem tudtam volna megválaszolni. És azóta sem tudnék mit mondani a kérdésre. Röviden. Még jó, hogy itt van lehetőségem hosszan beszélni. Lássunk is hozzá.

4. Ugyan a film még csak nemrég jelent meg, az internetet elárasztották a spoilerek. Twitteren már hetekkel ezelőtt futottam bele olyan figyelmeztetésbe, hogy vigyázzunk, mit nyitunk meg, mert terjednek olyan klippek, amik erősen spoileresek. Nekem szerencsére ezeket sikerült elkerülni, de azért siettettem, hogy menjünk már el megnézni, mert nem akartam belefutni semmibe, így történt az is, hogy nem tudtuk 3D-ben megnézni, amit borzasztóan sajnálok.

5. Történetünk szerint Gwen a saját világából Miguel O'Hara-hoz, egy másik Pókemberhez menekül, ahonnan később lehetősége lesz eljutni újra Miles-hoz. A fiú Gwen minden intésének ellenére belenyúl olyan dolgokba, amikbe nem kéne, így hamarosan számos ellenséggel találja szemben magát. Elég sok szálon futunk a film közben, ott van például Spot része, Miles kapcsolata és konfliktusa a szüleivel, valamint Gwen-nel, illetve a rengeteg új Pókember bemutatása és az ő jelentőségük a történetben. A történet egyszerű, lényegretörő, közben mégis egy sok oldalról bemutatott bonyolult dologról beszélünk. Egészen jól egyensúlyozik a családi téma és a multiverzum között. A meglepő fordulatokban sincs hiány, főleg az utolsó fél órában.

6. Rengeteg új karaktert ismerünk meg, mivel lényegében bejutunk a Pókember-szervezet bázisára. Sok-sok többé-kevésbé ismert alak jelenik meg, és azok közül, akik a filmben közelebb kerülnek Miles-hoz, mind abszolút kedvelhetőek és rögtön érdekesek. Kiemelném Miguel O'Hara-t, aki egy fantasztikus, nem is gonosz, de antihős alakban tűnt föl, és elképesztően érdekes karakternek tűnik, akiről elméletileg megtudtuk, hogy mit miért csinál, de érezhetően maradt még valami, amit nem mondtak el nekünk. Valamint megemlíteném, hogy az az alig több, mint egy perc hosszúságú zenei téma, amit kapott, valami elképesztő, én oda megvissza voltam amikor meghallottam, és nagyon sajnálom, hogy csak egyszer hallhattuk. (Erre gondolok)

7. És elérkeztünk ide is, beszéljünk a látványról. Az első rész után szerintem mindannyian óriási elvárásokkal indultunk neki a filmnek, és azt kell mondjam, én egyáltalán nem csalódtam. Fantasztikus, hogy szinte minden szereplő más stílusban van megcsinálva, a hátterekről és a harcjelenetekről nem is beszélve. Tényleg, elképesztő, amit ezzel a filmmel művelnek. Szomorú belegondolni, hogy a Marvelnek az élőszereplős oldalán meg egy M.O.D.O.K.-ot és ilyen gyenge VFX tartalmakat kapunk mostanában. Viszont volt konkrétan egy jelenet, ahol véleményem szerint már túlzásba vitték a művésziességet, mikor egy beszélgetés alatt a szereplők háta mögött olyan hátterek úsztak, amilyeneket egy nagymama kanapéján lehet látni leginkább. Az egy pillanatra kizökkentett a csodálatból, de ezt az egy jelenetet kivéve, tényleg példa értékű.

8. A befejezésről szeretnék spoileresen beszélni, de ha nem láttad volna még, akkor annyit mondanék, hogy cliffhangerre kell számítani, ami egyébként teljesen logikus, hogyha belegondolunk, hogy ez lényegében a második rész első fele. Erről a tényről valamiért megfeledkeztünk a folytatás bejelentése óta, pedig nem elhanyagolandó. Annyit még hozzátennék, hogy a befejezés nem a filmnek az erőssége. És akkor tehát innentől a zölddel szedett rész spoilereket tartalmaz!

Úgy lett vége a filmnek, mintha elvágták volna. Már tűkön ülve vártam, hogy végre jöjjön a final battle, amiben végre igazán megmutatjuk, hogy kik is vagyunk, és a menő effektek között szétrúgjuk mindenki seggét és- ...és akkor vége van a filmnek. Cliffhanger, igen az, de nem egy klasszikus cliffhager. Igazából tudjuk, hogy Miles ki fogja vágni magát a szituációból az elektromossággal, és azt is tudjuk, hogy Gwen is elindult megmenteni őt, immár száz százalékosan az ő oldalán állva, új csapatot toborozva maga köré, így igazából nincs ok akkora izgalomra, mint az lehetett volna. Én befejeztem volna a filmet egy, mondjuk tíz perccel korábban. Imagine, Miles-t elkapták, lehet hogy mindjárt lepuffantják a fejét, ki van kötözve, mozdulni sem tud, mégis hogyan jutna ki ebből a helyzetből? Gwen éppen rájön, hogy Miles rossz univerzumba került, és ott áll a szobájában. Az apjával még nem találkoztunk, nem tudjuk, hogy él-e vagy hal, a tragikus esemény mindenesetre egyre közelít, és Miles nem tud mit tenni. Vége. A következő rész meg már nyugodtan kezdődhetett volna azzal, hogy Gwen megy összeszedni az új csapatot, felkeresi azokat, akikben a leginkább megbízik és elindulnak megmenteni Miles-t.

Vagy a film lehetett volna szimplán egy órával hosszabb, bemutatva a maradék eredettörténetet, amiről eddig lemaradtunk, és szépen lezárva a történetet. Ezt nyilvánvalóan azért nem mertek meglépni, mivel alapvetően ez egy gyerekeknek szánt darab, és ezzel a gondolattal evezzünk is át a következő pontra.

9. Mint manapság rengeteg animációs, gyerekeknek szánt mese, nyilvánvalóan ez is rámegy arra, hogy tudjon adni egy mélyebb gondolatot is, hogy komolyan veszi a kisebbeket, és mégis hajlandó hozzányúlni kényesebb témákhoz. Itt van például az új Csizmás, a kandúr, ami mesteri szinten művelte ezt. Nos, miközben engem a film abszolút lekötött, a húgom egyszer megkérdezte, hogy mennyi az idő, aztán abban a pillanatban, hogy vége lett, már indult is kifele a teremből. Persze ez lehet azért van, mert csak neki nem jött be, pedig az első részt nagyon szerette. Véleményem szerint ez a film már kicsit átesett a ló túloldalára. Kissé túl soknak tűnik ez nekem, túl bonyolultnak ahhoz, hogy egy gyerek igazán felfogja. Persze az, hogy animációs nem jelenti feltétlen azt, hogy gyerekeknek való, gondoljunk csak az Invincible-re, de ennek a műnek az esetében nyilvánvaló, hogy a célközönség a kora általános iskolás korosztály lenne. Erről vezetném át a gondolatmenetet az utolsó pontomra...

10. Rengeteg dicsőítő kritikát olvashattunk már erről a filmről, most én hadd mondjam el, hogy szerintem mi az, ami nem működik benne. Nehéz gyenge pontot találni rajta, mivel tényleg egy példa értékű munka, hogyha mostantól a hasonló minőségű tartalmak gyakorivá válnak, akkor igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, de ehhez a filmeknek még ki kell tapasztalni valamit. Hogy hogyan kell egyensúlyozni azt, hogy egy gyerek célközönségnek írsz, de mégis legyen benne olyan, amit csak egy idősebb, érettebb korosztály fog megérteni belőle. Az  már teljesen megszokottá, sőt, szinte elvárássá vált, hogy a főszereplőnek, illetve a főgonosznak lehet tragikus backstory-ja és családi helyzete. Beszélgessünk komoly témákról, oké, nem biztos, hogy a gyerek megérti, de van rá esély, az is lehet, hogy egy életre szóló leckét tanítasz meg neki. Easter egg-ek és utalások - egyértelműen az idősebbek szórakozását szolgálják, de semmivel nem rontanak a filmélményen, mehet. DE arra is oda kell figyelni, hogy mindemellett azért mégis gyerekmese maradjon, azaz egyszerű, érthető történet, szórakoztató, lendületes, látványos. Már eleve a multiverzum megértetése egy alsóssal nagy meló, még ez mellett azt is elmondani, hogy ez össze is omolhat, és a családra is odafigyelni és a szerelmi szálra és a rengeteg új szereplőre...

Ez az, amit szerintem nem találtak el annyira, nem sikerült megtalálni az utat, hogy elérje a célközönséget, de mégis megmutassa, milyen fantasztikus dolog is ez a Pókverzum. A fan service egy jó dolog, de csak akkor, ha érti akinek megmutatod. Én úgy érzem, kicsit elvesztünk benne, és így nem maradt annyi időnk a szórakozásra.