A Kék hegyek kapitánya egy izgalmas történelmi regény, ami szépen bemutatja a kort, a szereplőket és a viszonyokat az ismert szereplő, Zrínyi Miklós életét végigkövetve. Nekem személyes szenvedélyem a téma, de véleményem szerint másnak is érdekes lehet, aki érdeklődik a történelem iránt. A részletekről nem tudom mennyire hitelesek történelmileg, ameddig az én tudásom terjed, azok. Az embereket érző, élő lényeknek ábrázolja, életet lehet a történelembe. Egy szabadszájú könyv, erős leírásokkal.
Az az igazság, hogy nagyon sok mindent tudnék mondani róla, úgyhogy röviden így tudnám összeszedni a gondolataim. Ajánlom azoknak, akik történelmi regényre vágynak.
Viszont szeretném a hosszabb véleményem, spoileres "elemzésem" is itthagyni:
- Először is, Zrínyi karaktere. A várkapitányt egészen kiskorában ismerhetjük meg, már akkor látszik tüzes természete, harcrakész elszántsága, határozottsága, már a kezdetektől fogva hallatja, hogy meg akar halni a királyért, mert az mekkora dicsőség. Nagyon tetszettek az előreutalások is, mint például amikor az idősebb bátyja halála után megfogadja, hogy ezért bosszút áll a szultánon, hogy milyen sokat emlegetik a levágott fejeket (bár gondolom ez akkorban egy gyakori dolog volt, mégis, ahányszor megemlítették, önkéntelenül összekapcsoltam), valamint a töltések fontosságát. Feltűnt még az is, hogy milyen gyakran hozták fel az oroszlánt, mint szimbólumot, ami ugyebár szintén Zrínyi nevéhez kapcsolódott (legfőképp Szigetváron), valamint nem mehetünk el a Vadkan megnevezés mellett sem. Egyszerűen nem tudok arra gondolni, hogy ez nem egy ironikus utalás Zrínyi dédunokájára, akit ugyeelméletileg egy vadkan ölt meg. De lehet, hogy csak le vagyok maradva valamivel, lehet, hogy ez abban a korban az erőt vagy valami ilyesmit jelképezett az emberek között. Mindenesetre Zrínyi karaktere fejlődött, lehetett érezni, hogy egyáltalán nem ugyanaz az ember a véégn, mint aki volt az elején, megértjük, hogyan jutott el oda, ahova.
- Az is érdekes volt, hogy az író Zrínyi motivációjának nem csak a török kiűzését adta, hanem úgy mutatta be a grófot, mint akinek a célja a birtokok megszerzése. Ezzel az akár kicsinyesnek is mondható motivációval még emberibbé is tette és azt is megmagyarázta, miért ragaszkodott ennyire Szigetvár megvédéséhez: hisz ha azt elfoglalja a török, akkor onnan az összes birtoka csupán pár lépésre van. Ez különösen érdekes volt.
- Tetszett még a más karakterekkel felépített dinamika is, mint például Nádasdy, akiért Zrínyivel együtt szakadt meg a szívem. Vagy Miksa. Az ugye elég ismert dolog, hogy Zrínyi nem ápolt jó viszont az uralkodóval, van, aki azt is mondja, hogy a király egyenesen azért nem ment neki segíteni, mert meg akart tőle szabadulni. Ez a kettőjük közötti kapcsolat itt szépen fel volt építve, ki volt bontva. Valamint Salm, aki a történet végére mintha beállt volna Miksa mögé és szinte olyan érzésem van, hogy ő irányította a királyt ebbe a végzetes döntésbe. Valamint Hajdupajtás, aki szerintem egy Hunyady által titalált karakter a könyvhöz, de fantastikusan kimaxolta ezt. Hajdupajtás ott volt Nikolának a kezdetktől, egészen a végsőkig. Az, hogy veszekedtek, hogy szerették egymást, hogy aggódtak, mind csak hozzáadott ahhoz, hogy fájjon, mikor Hajdupajtás Nikola mögött állt a kapitány halálának pillanatában, az, hogy végignézte, hogyan törik meg lassan Zrínyi a nyomás alatta, majd vitte el legkedvesebb barátja fejét az uralkodó elé, aki nem volt hajlandó segíteni rajtuk. Fantasztikus. Nagyot ütött.
- Tetszett, hogy a könyv elején volt egy jelenet, mikor Zrínyi a nemesi barátaival megreptette a sólymokat, ahol először éreztük, hogy egy érett fiatalember lett, és a könyv végén a sólymok még mindig ott voltak a toronyban.
- Ismerem, láttam vagy ötször és imádom a Zrínyi 1566 musicalt, és én megpróbáltam elvonatkoztatni tőle, de azért teljesen nem tudok (aki nem látta, annak mindenképp ajánlanám egyszer megnézni Moravetz Levente darabját, elképesztő). És ugyebár abban a feldolgozásban Cserenko Ferenc az egyik központi szereplő, így én kissé hiányoltam őt innen. Ebben a könyvben csupán két jelenetben tette tiszteletét: amikor Zrínyit felöltöztette a csatára és sírt közben (aminek egyébként örülök, őt mindig is ilyen embernek képzeltem el), valamint mikor a csata végén a túlélőket sorolja fel az író. Örültem volna, ha belőle látunk többet, hisz neki is elég szoros kapcsolata volt Zrínyivel.
- Agláj vonala van még, amit szeretnék megemlíteni a történettel kapcsolatban. Én végig azt hittem, hogy ő lesz az, aki majd eltemeti Zrínyit, hisz tudjuk, hogy őt egy olyan török temette el (a fej nélküli testét), aki régebben Zrínyi foglya volt de a bán jól bánt vele, ezért megadta neki ezt a tiszteletet. Tetszett, hogy kaptunk egy kis betekintést a végső gyilkos életébe és szemszögébe is, és az is tetszett, hogy a vége nem olyan lett, mint a Szigeti veszedelemnek, ahol a költő azt mondta, a szultán ölte meg a kapitányt, ezzel úgymond látványosabbá téve. Hunyady azt mutatta meg, hogy egy kis senki, egy kicsinyes, személyes bosszútól vezényelt senki ölte meg Zrínyit, és miután megtette, nem is foglalkozott tovább vele. Gonosznak állította be a törököt. Ami pont a megfelelő hatást érte el. Voltak kettejüknek vicces pillanatai, és lehetett volna akár szomorúra is írni, de örülök, hogy az író nem ezt választotta.
A történet után most térjünk át a könyv "technikai" részére.
Ahogy olvastam, végig azon gondolkodtam, milyen jól meg lehetne filmesíteni ezt a történetet. Nem csak szimplán a szigetvári ostromot, hanem konkrétan ezt a feldolgozást. Hunyady nagyon eltalálta az ütemet, a könyv epizódikusan mesél, szinte lehet érezni, mikor gyorsít be, és mikor lélegzünk fel, lehet érezni, hova lehetne a vágást tenni egy sorozat epizódjai között.
Néhol persze belassul a leírásoktól, de ez egy történemi regénynél szerintem teljesen rendben van. Ezt a "lemaradást" viszont behozza a párbeszédekben, amik viszont nagyon pörgősek és élettel teliek.
A narráció olyannak érződik, mintha az író nem tudta volna eldönteni, milyen szemszöget válasszon. Az alapvetően E/3 szemszögben megírt történetet néha megszakítja E/1-es megszólalásokkal, mintha csak bizonyos karakterek (nyilvánvalóan legfőképp Zrínyi) gondolatait hallanánk. Ami furcsa. Nem láttam benne a rendszert és eléggé ügyetlennek tűnt.
Na de már bőven túl sokat beszéltem egy olyan könyvről, amit úgysem ismer senki. Ha esetleg elolvastad, akkor hálás köszönet érte!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése