Tóth Emese: Újvilág
Megjelent egy
új foglalkozás, a drakológus. Jómagam is ezt műveltem éveken keresztül,
miközben végig ugyanaz a cél lebegett a szemem előtt: visszahozni a régi
világot.
Hosszú időn
keresztül kutattam, próbáltam meggyőzni az embereket, hogy máshogy álljanak
hozzá a sárkányokhoz. Aztán jött az a bizonyos felkérés…
A Professzort
már régóta ismertem. A legsikeresebb sárkánykutatók közé tartozott, gyakran
dolgoztunk együtt. Lassan kiöregedve a szakmából még mindig nagy lelkesedéssel
indult minden küldetésre.
- Én mondom
neked, Anika, itt mindenki bolond! – mondta a Professzor, miközben az előttünk
elterülő barlangjáratot vizsgálta. – Megtalálnak egy barlangot, és rögtön addig
ásnak benne, amíg egy sárkány fel nem falja a kutatócsapatot.
Mikor Agur, a
sárkánykutató-tanonc is csatlakozott hozzánk, rövid eligazítást kaptunk a
küldetéssel kapcsolatban.
- Itt a hegy
alatt óriási barlangrendszer húzódik – magyarázta egy szervező. – A nagy része
még feltérképezetlen, több sárkány is lehet lent. De maguknak nem velük kell
foglalkozni, olyan mélyre nem fognak lemenni. Találtunk egy csarnokot, aminek a
falait különös festmények borítják. Arra kéne ránézniük.
A festmények
valóban különösek voltak. A régi világot ábrázolták és mivel a csarnok egy
eddig elzárt barlangban volt, meg voltunk róla győződve, hogy abból a korból is
származnak. Ám amikor elkezdtük megvizsgálni őket, láttuk, hogy nem lehetnek
ott több, mint pár hónapja.
Sárkányokat
ábrázolt, ahogy segítik az embereket a mindennapi életben. Gazdaságban,
harcban, közlekedésben. Az emberek pedig különféle kincsekkel vonultak eléjük,
hogy köszönetet mondjanak.
A félhomályos csarnokban a csendet sziklák omlása törte meg. És akkor
megláttam…
A hatalmas lény az egyik barlangjáratban állt. Nagyjából
három méter magasan tornyosult fölénk, pikkelyeiről sárgán verődött vissza a
fáklyák fénye. De mégis, amitől leesett az állam, az a nyakában magabiztosan
ülő fiú volt. Arcát szürke festék fedte, kezében lándzsát tartott. Aztán a
sárkány szájában vöröslő folt jelent meg…
A következő pillanatban azt láttam, ahogy a minket kísérő
zsoldosok egy része fegyvereit feltartva a sárkány felé rohan, a másik pedig
előle. Amint bevetettem magam egy sziklakupac mögé, forró lángcsóvák húztak el
mellettem. Összeszorítottam a szemeim. Hallottam a sárkány üvöltését, a sziklák
zuhogását. Majd lassan elhaltak a zajok.
Gyufa sercenését
hallottam. Mikor kinyitottam a szemem, a Professzort láttam, ahogy nagyot szív pipájából,
majd meggyújt egy fáklyát. Beállt az immár csendes csarnok közepére és
körbefordult. Arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy kettőnkön, és a
közben feltápászkodó Aguron kívül senki nem maradt a csarnokban, és a kifelé
vezető járat teljesen eltorlaszolódott.
- Láttátok, ahogy a sok bolond rohanni kezdett? – A
Professzor nagyot szippantott pipájából. - Ez a természetes kiválasztódás.
Gratulálok, fiam, életrevalóbbnak bizonyultál, mint ezek a bolondok.
- Jól vagy? – kérdeztem Agurt.
- Ti is láttátok? Ez… Ez egy igazi sárkány volt!
- Ne keseríts el, fiam!
A
barlangjáratban megjelent egy hatalmas, fénylő szempár, a fiú pedig immár a
sárkány mellől sétált elénk.
Néhány perccel
később kettesben ültem vele egy apró teremben. A szobában csupán egy asztal
foglalt helyet néhány székkel, gyertyák világították be a helyiséget. A
székemen fordítva ülve a támla tetejére támaszkodtam, míg a fiú az asztal
túloldalán idegesen járkált fel-alá.
- Hol van a
Professzor és Agur?
- A két társad
biztonságban van. Amint eltakarítják a kijáratot, el lesztek engedve.
- Hallottál a régi világról? – Nem kaptam választ. - Egész
életemben sárkányokról tanultam, de a munkám egészen a mai napig alig volt több
egy régészénél. Csontokat és régi maradványokat tanulmányoztam, az őseink
művészetét kutattam, mert nem volt lehetőségem élő sárkányt látni. Arra tettem
fel az életem, hogy ezen változtassak, és a következő generáció már köztük
nőhessen fel. Vissza akarom hozni a régi világot. Hát nem örülnél neki, ha nem
egy barlangban kéne leélned az egész életed? – Megállt és leszegte a fejét. -
Ez a küldetésem. Vissza fogom hozni a régi világot, és meg fogom mutatni az
embereknek, hogy mindenkinek jobb lenne, ha békében tudnánk együtt élni a sárkányokkal.
- Miért kell nekem mindig elvállalnom az ilyen feladatokat?
- nyögött fel a fiú, miközben lerogyott velem szemben és tenyereibe temette az
arcát.
- Ez vagyok én. Ki vagy te?
- Mi van? – Szemöldökét összevonva, értetlenül nézett rám.
- Az embert az határozza meg, hogy mi a célja. Ha igazán
vágysz valamire, akkor az a küldetés benne lesz minden cselekedetedben. –
Közelebb hajoltam hozzá. A fiú feszülten hallgatott. - Ha például én akarok
lenni a legnagyobb sárkánylovas, akkor úgy fogok beszélni, hogy az emberek
tiszteljenek. El fogok vállalni borzasztó feladatokat – vigyorogtam rá. –
Mindezt azért, hogy elérjem a célom és a saját magam ura lehessek. Hogy szabad
legyek. Érted már?
A fiú nem felelt, csak mélyen a szemembe nézett. Majd
kisétált a szobából.
Hamarosan a megtisztított járatnál álltunk. A Professzor
nyugodtan szívta a pipáját, Agur viszont láthatóan megkönnyebbült, mikor
meglátott minket.
- Nem fogunk kényszeríteni titeket arra, hogy titokban
tartsátok, amit itt láttatok – mondta egy sárkánylovas, aki valamiféle
vezetőjük lehetett. – Úgyhogy csak abban bízunk, hogy mivel mi barátként
bántunk veletek, ti is úgy fogtok velünk. Nem szándékozunk a fentieknek
megnyílni.
- Megértettük. – bólintott komoran a Professzor. – És
végtelenül hálásak vagyunk.
A fiú a vezető mögött állt leszegett fejjel. Mikor odaléptem
hozzá meg sem moccant.
- Sajnálom, hogy el kell mennem. Szimpatikus voltál.
Mire felnézett, én már hátat fordítottam neki és elindultunk
kifelé.
A Professzor és Agur már rég bemenekültek a kutatói sátorba,
mikor én még mindig a barlang bejáratát bámultam. Csak lassan sikerült rávennem
magam, hogy megforduljak és elinduljak utánuk.
A napfénytől csillogó homokot bámultam leszegett fejjel.
Aztán hirtelen arra lettem figyelmes, hogy árnyék emelkedik fölém.
Rögtön megpördültem és az ég felé bámultam. Egy óriási alak
takarta el a napot. Egy ragyogó sárga sárkány. A nyakában egy fiúval.
- Mi ez az egész?! – emelkedett ki egy kiáltás a
hangzavarból. – Ki vagy te? – A fiú arcán kaján vigyor jelent meg.
- Jöttem, hogy elhozzam az új világot. – A szemembe nézett.
– Hogy segítsek Anikának elhozni az új világot.
- Komolyan? – néztem rá összevont szemöldökkel. A fiú
elkapta a tekintetét, majd megvonta a vállát.
- Szimpatikus voltál.
Innen még
hosszú és bonyadalmas út vezet a sikerig, de így kezdődött hát az Újvilág.
Tóth Emese, 2024. 03. 09.
Marysol kiadó Triangulum című pályázatán 1. korcsoportban II. hely, megjelenés a pályázat műveiből kiadott Triangulum: 2024 legjobb fantasy novellistái című antológiában
A könyv a Líra oldalán megtalálható
Ez a novella a pályázat kiírásának megfelelően készült, egy hosszabb, kibővített verzió megírása folyamatban van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése