"Egyszer volt, de merre volt?
Lábam erre, s arra is vándorolt,
Emlékszem már, a sarkon túl,
Hol a kurta-görbe farkú kismalac túr,
Ahol róka énekel a fán hangosan
S lesi a holló lentről haragosan,
Szóval valahol a fantázia világában
Élt Törzúz király, de nem magában.
Limlom királyné ült oldalán a trónon
Ölében a kis Pollen, a királyfi trónolt.
Körben álltak az udvaroncok, kicsik és nagyok
Mert a király ma fontos beszédet mondott.
Híveim, ti, kik velem együtt szemeteltek,
S ez országot egyre nagyobbá teszitek
Halljátok szavam, mit hozzátok intézek!
Fontos döntést hoztam. Akarok még több szemetet!
Felháborít, hogy van még tiszta vizű patak,
Hát még a sok tó, s benne élő halak!
Minő borzalom! A ligetek is tiszták!
S vannak emberek, kik a vizet még kútból isszák!
Kevés a szemét szerte a világban,
Mily örökséget hagyok így Pollen királyfira?
Halljátok hát szavam! Induljon mindenki!
Szórjátok a szemetet, ne sajnáljatok senkit!
Műanyag, törmelék, gaz és konzervdoboz,
olaj a tengerbe, mindent, mi kárt okoz!
Az egész világot akarom uralni!
Szemétország nevét a világ történelembe beírni!"
Sky S.T. verse, amihez a pályázaton folytatást kellett írni
Tóth Emese: Prométheusz
A kastélynak ezen termében szürke félhomály uralkodott. Az óriási helyiséget csak néhány beszűrődő napsugár világította meg. A terem végében egy fiatal férfi állt, előtte egy asztal foglalt helyet. Az asztalon egyedül egy magas üvegváza volt, amiben egyetlen szál vörös rózsa díszelgett. A férfi fehér arca mintha mesterszobrászok keze által lett volna faragva, komoran, elgondolkodva meredt sötét szeme a virágra. Nehéz bársony köpenyt viselt, barna haja elegánsan omlott vállára, mintha minden egyes finoman göndörödő fürt tudatosan be lett volna állítva a tökéletes hatás elérésének érdekében.
A férfi csak nézte a virágot. Meg sem rezzent, mikor kicsapódott a háta mögött a terem ajtaja.
- Felség! Elhoztam akit kért - szólalt meg egy határozott hang.
- Helyes - a király hangja csendes suttogásként visszhangzott a teremben. Lassan megfordult és végigmérte az elé vezetett embert. A férfi nála idősebb volt, fekete haja és szakálla kócosan meredt össze-vissza, egyszerű inget és nadrágot viselt. Egy páncélba öltözött őr fogta a tarkójánál az ingét. A király az őrre nézet. - Köszönöm. Elmehet. - A katona meghökkenve nézett fel, nem mozdult. - Azt mondtam, elmehet, katona. Kettesben szeretnék beszélni az úrral.
- I… Igenis, felség - felelte illedelmesen, majd elengedte az embert, és kisétált a teremből. Az ajtó becsukódása sokáig visszhangzott a helyiségben.
- Nem tettem semmit. Miért vagyok itt?
- Úgy hallottam, az emberek Prométheusznak hívják magát. Igaz ez? - A király felnevetett. - Miért pont Prométheusz?
- Nem tudom. Nem én találtam ki. Valószínűleg azért, mert kiálltam az apja ellen.
- Ah, igen, az apám… Pontosan ezért van itt.
- Ugyan, királyfi, régen volt az már, és…
- Király! - csattant fel Pollen és arcának kemény komorsága eltört, dühhé vált. - Király vagyok már négy egész éve. - Tett pár lépést Prométheusz felé. - Maga nem csak kilépett apám seregéből és megtagadta a Szemétország terjesztésében való közreműködést, de még meséket is terjesztett a szemét nélküli világról.
Pollen király fenyegetően felemelt mutatóujja már csak centikre volt Prométheusz arcától. Pár lépésnyire álltak egymástól. Ugyan a király jóval fiatalabb volt Prométheusznál, mégis ugyanolyan magasak voltak. Prométheusz rezzenetlenül állt, kifejezéstelen arccal nézett a király szemébe. Pollen leengedte a kezét, kihúzta magát. Arca kisimult, újból szépséges márványszoborral hasonlatossá vált. Arcába hullott egy finom tincs, mosoly jelent meg szája szélén és közelebb lépett Prométheuszhoz, megfogta két vállát.
- Prométheusz… Jómagam is hallottam néhány meséjét. Szépeket mesélt a tiszta világról. - A király felnevetett. - Jó régen járt már arrafelé, igaz? Már régóta nincsenek tiszta patakok, ligetek, friss levegő vagy csillagoktól ragyogó égbolt.
- Persze, hogy nincsenek, a maga apja gondoskodott róla, hogy ne legyenek.
A király arcán a mosoly keserűvé vált. Leengedte kezeit, és hátat fordított Prométheusznak.
- Olyan mesét mondok én most magának a szemét nélküli világról, Prométheusz, amilyet még senki nem hallott… Képzelje el, régen igazak voltak a maga meséi. Voltak tisztán csillogó patakok. Voltak óriási virágos rétek, voltak éjszakák, amikor az emberek tisztábban tudták olvasni a csillagokat, mint egy eléjük rakott könyvet. Voltak idők, amikor az állatok és az emberek mind egészségesen és boldogan éltek. Tudja, amikor apám hadjáratot indított a tiszta világ ellen, nagy erőkkel készült. Óriási csatára számított, hatalmas hadsereget szedett össze. Tekintélyes ellenfél volt. Világuralomra készült törni, és minden esélye megvolt ennek az elérésére. Viszont amikor harcra került volna sor, az emberek egyszerűen… Megadták magukat. - Pollen király gúnyosan felnevetett. - Nem nevetséges? Apám hatalmas sereggel indult. Azért, mert tudta, hogy nagy ellenállásba ütközhet. A tiszta világ pedig talán még fel is tartóztathatta volna őt és a gigászi hadseregét. De az embereknek kényelmesebb volt az, hogy félreálltak az útjából és nemes egyszerűséggel beengedték őt az életükbe. Apámnak nem sok időbe telt amíg megszerezte a francos világuralmat magának. Beírta magát a történelembe, ez volt a célja. A népe előtt pedig éveken keresztül fenntartotta a látszatot, miszerint ő ádáz harcot folytat Szemétország terjesztésének érdekében. Nevetséges, de azt hiszem, még ma is vannak, akik azt hiszik, harcok folynak az ország fenntartásának érdekében. Természetesen voltak ellenállók, de a számuk jelentéktelen. Most is vannak. De az emberek nagy többsége csak azzal foglalkozik, hogy kényelmesen élje le az életét. Apám győzött. Legyőzte a világot. Legyőzte az emberiséget. Ők pedig boldogan fogadták ezt. De nem tudta elviselni a gondolatot, hogy minden igyekezete felesleges volt. Nem értette, mi történt. A könnyű győzelemnek a mámora hamar elmúlt. Mondjon akármit is, tudom, hogy sokkal jobban élvezte volna, ha meg kell küzdenie érte. Éveken keresztül csak járta a világot és álmélkodott azon, hogy hogyan hajolt meg minden akarat egyetlen szavára. Nézte, ahogy az emberek szennyezik a saját bolygójukat, neki pedig nem kell csinálnia semmit. Egészen sokáig bírta a trónon, ha engem kérdezel. Vagy húsz éven keresztül csinálta. Csak négy évvel ezelőtt vonult vissza. Azt mondta, elkeseríti, hogy az emberek ilyen ostobák és hogy felettük uralkodni nem akkora dicsőség, mint amire számított. Akkor vettem át én az irányítást. - A király elhallgatott. A teremre nyomasztó csend telepedett egy percre. Prométheusz összevont szemöldökkel vizsgálta a neki háttal álló királyt. Összefonta maga előtt a karjait.
- Miért mesélte ezt el nekem? Mit akar tőlem?
A király lassan visszalépdelt a fal mellett álló asztalhoz. Megállt, majd kevés gondolkodás után kiszedte a rózsát a vázából és Prométheusz felé fordult.
- Ha jól értem, azért kaptad a Prométheusz nevet, mert apám seregében szolgáltál, de mikor megláttad az akkor még tiszta világ szépségét, hátat fordítottál és inkább hazajöttél mesélni róla az ittenieknek. Mert ellentmondtál a neked parancsoló erőnek, és ezért büntetést kaptál. - A király széttárta a karját. - Ez nevetséges. Viszont ha már így alakult… Én egy feladatot adok neked, amivel igazán kiérdemelnéd ezt a nevet. - Pollen király a kezében tartott rózsára függesztette a tekintetét és Prométheusz is követte a példáját. - Az az igazság, hogy megsajnáltam őket. Megsajnáltam az embereket azért, mert képtelenek arra, hogy megvédjék magukat. Nem látják, hogy védekezniük kéne. Vagy ha látják is, legtöbben nem vesznek róla tudomást, és a kényelmet választják a hosszútávú jó helyett. Meglátták, hogy létezik a szemetelés, és azóta sem tudnak leállni vele. Nem az ő dolguk lenne ez, hanem az enyém! Megsajnáltam őket, Prométheusz, én, Szemétország királya! - nézett fel kétségbeesetten Pollen király. Prométheusz szeplős arcán pimasz mosoly jelent meg.
- Nem gondoltam volna, hogy ez a beszélgetés ide fog kifutni… Meglepett, mit ne mondjak. De még mindig nem értem. Tényleg elég lenne ennyi egy királynak azért, hogy feladja a birodalmát? Hogy megsajnálta az ellenfelét? Ezt nem hiszem el. - A király újból a kezében tartott rózsát kezdet nézni. Felemelte maga elé.
- Királynak lenni nem azt jelenti, hogy én nem emberből vagyok, Prométheusz - mondta, majd az orrához emelte a virágot. Miközben beszippantotta a rózsa illatát, lehunyta a szemét. - Én megismertem ott valakit, Prométheusz. Megismertem egy lányt. - Ahogy a király a szemébe nézett, Prométheusz meglátott benne valamit. A tekintetében egy csillogást. Egy őszinte csillogást. Örömöt. - Segíteni akarok rajta, Prométheusz. Segíteni akarok az én rózsaszálamnak, hogy ne kelljen abban a világban élnie, amit ők pusztítanak el szépen lassan. Nem értem… Nem értem miért teszik ezt magukkal. Túlságosan átadják magukat a kényelemnek és nem foglalkoznak a jövőjükkel. Pedig az emberek annyi szépre képesek! Megérné megmenteni őket. Tudod, Prométheusz a mítoszban látta, hogy az emberek alig többek az állatoknál, és a kihalás fenyegeti őket emiatt. Látta, hogy segítenie kell nekik a tudással, ami a birtokában van. Odaadta nekik a tüzet és ezzel megmentette az emberiséget. Itt az idő, hogy kiérdemelje a nevét, Prométheusz. A birtokában van a tudás, ami megmentheti az embereket. Magának csak el kell ezt juttatni hozzájuk.
- Prométheuszt Zeusz megbüntette amiért átadta a tudást az embereknek.
- Ez igaz. De maga nem lesz megbüntetve. Nem kérném meg rá, ha nem lennék ebben biztos. Az egyetlen megtorlás, ami kiosztásra kerül, az a bűntudat lesz mindenki számára.
- És mégis mit gondol, hogyan fogom én ezt megvalósítani?
- A meséi, Prométheusz. Olyan szépek a meséi. Olyan igazak. Használja a meséit, hogy megmutassa nekik, mit kell tenniük. Mutassa meg nekik, hogy nem szabad a könnyebb utat választaniuk. Mutassa meg nekik, hogy milyen lehetne a világuk. Mutassa meg nekik, hogy legyen miért küzdeniük. Mutassa meg nekik, hogy jobbak lehessenek. Mutassa meg nekik, hogy tudják megmenteni a világot.
Tóth Emese, 2024. 01. 14.
Magyar Könyv is Magyar Termék mozgalom és a Helma kiadó Legyél te is író! 2024 pályázat, III. korcsoport 1. helyezés, és megjelenés a Helma kiadó által megjelentetett Harcolj a szemét ellen! című könyvben
Megjegyzések
Megjegyzés küldése