A 2012-ben induló filmsorozat sajnos csak a második részig jutott el, viszont ezzel is sok jó dolgot adott, rengeteg újítást hozott a karakter megfilmesített válozataihoz.
A Garfield által megszemélyesített Peter Parker-nél az elődénél (és utódánál is) jobban kiemelik a tudós, zseni hajlamait. Sokat foglalkozunk bonyolult tudományos dolgokkal, és a legmeglepőbb, hogy a film általánosságban teljesen jól át tudja adni, hogy miről van szó, egész érthetőek a géniuszok elmefuttatásai. Peter továbbra is egy nagyon kedves fiú, akinek a szíve aranyból van, ez teszi igazán szerethetővé. Ugyan a színész nem igazán illik a szerencsétlen gyerek szerepébe, Maguire karakterével ellentétben, itt nem is azt akarták kihangsúlyozni. Peter csak az első jelenetekben veszi magára ezt a státuszt. Nála a szerencsétlenség helyett a fiatalos lazaságot, majdnemhogy nemtörődömséget helyezik előtérbe, vicces környezetet teremteve ezzel az amúgy komoly témáknak, karaktereknek. Lenyűgöző, hogy Peter egy tizennyolc körüli fiúként leül egy professzor asztalához, és megold egy egyenletet, amin mások, szakemberek évtizedeken keresztül dolgoztak - siker nélkül. Ezzel a jelenettel engem meg is nyert, csak csodálni tudtam ezt az embert. Az elképesztő intelligenciája mellett Pókemberként meg tudja tartani derüs hangulatát, nem veszti el a józan eszét és a szíve is a helyén van.
A filmektől már leválaszthatatlanul ikonikusak lettek a kék-piros árnyalatok, és az általánosságban sötét látványvilág. A képi szépség nem csak ebben nyilvánul meg, amikor Peter hálóhintázik, a kamera vele mozog, a néző úgy érezheti, ő maga is Pókemberrel együtt szeli az eget, ez is minden egyes alkalommal fantasztikusan nézett ki. A csodálatos látványon a zene is tol még egyet. Hans Zimmer zenéje mellett a betétdalok is nagyon jók, általánosságban gitáros, egyszerű, férfi énekkel előadott darabok (mint például a Gone, gone, gone... és a Til Kingdom Come) hangulata is teljesen összeforrt számomra a két filmmel. Egy szóval egyedi, nagyon hangulatosak lettek a filmek.
A karakterek közül még kiemelném Electro-t. Max Dillon egy őrült rajongó, aki ugyan kicsit sokat képzel magáról, de magányos volt, és az emberben, akinek társaságára betegesen vágyott - Pókember -, csalódott, és így ellene fordult. Teljesen érthető indíték. Képességei szinte határtalanok, nagyon veszélyes és dühös. Megvalósítása nagyon menőre sikerült, bár a kinézete furcsa lett kicsit, de személyisége, képessége megjelenítése nagyszerű.
Történetben is eltérő a Pókember feldolgozásoktól. A megszokottnál jóval többet foglalkozik Peter szüleivel. Tényleg nagyon sokat, ahhoz képest, hogy máshol meg sem említik őket, itt meg konkrétan rájuk helyezi az egészet. Peter személyiségét és döntéseit nagyban meghatározzák, míg a karakter más ábrázolásaiban jóformán szó sem esik róluk. Viszont nem fölöslegesen, meg is tudja magyarázni mindazt, amit bevezet ezzel, és egy érdekes történetet hoz ki abból is, remek embereket bemutatva, értem ezt a személyiségükre, az önfeláldozásukra, és a szeretetükre. Őket beleszőve kapunk szép történeteket, jó ellenségeket is. A gonoszoknak is érthető motivációkat adva valóban nagy fenyegetést jelentő tényezőkké tudja alakítani őket, a hőshöz méltóvá. Kivéve egy bizonyosat...
És akkor most már térjünk ki azokra a dolgokra, amik nem kifejezetten úgy valósultak meg, mint lehetett volna.
A következő bekezdés a második részre spoilereket tartalmaz!
Első, és legnagyobb személyes problémám Harry Osborn. Az első részben fanservice-ként tökéletes volt az Oscorp, és Norman Osborn, főleg, hogy ő is nagyban táplálta a történetet, de a második részben, mikor a dolgok a kis utalgatásokból valósággá váltak, nem ütött akkorát, mint ahogy azt bőven megtehette volna. Harry eleinte nevetséges, aztán egy ideig, amíg Peterrel bandázik, akkor tényleg érdekes, jó szereplő volt, de ez nem tartott sokáig. Mikor Zöld Manóvá vált, teljesen elrontották az egészet, a kinézetéről nem is beszélve. Jó ötlet lett volna őt is bevonni, de nem így.
Valamint egy másik dolog, ami nem is kifejezetten rossz dolog, inkább érdekesség, egy kihagyott nagy durranás: nem hangzik el a mondat. 'A' mondat. A jelentőségét elmagyarázza, körülírja, de nem mondja ki egyszer sem.
A filmek képregényes háttérismeretek nélkül is teljesen jól érthetőek, de ha tudunk plusz információkat, több részletet észre lehet venni.
A No Way Home óta pletykálják, feltámasszák azt a teóriát, miszerint a két filmnek még lehet folytatása. Történetileg - simán. Hogy a stúdió valóban bele fog-e menni, még nem tudhatjuk, de én személy szerint reménykedem. Ugyanis, ha egyszer valóban megtörténne, akkor nem mást kapnánk, mint egy Baljós Hatost. (A Baljós Hatos a képregényekben a Pókember ellen összefogó gonoszok csoprtjának neve. Többek közt tagja Zöld Manó, Doctor Octopus, Keselyű és Electro.) A második film végén egy egészen konkrét utalást kaptunk rá, hogy ha valaha hozzányúlnak még, akkor ezzel fognak hozzányúlni, és szerintem fantasztikus lenne.
- 10/8 -
Megjegyzések
Megjegyzés küldése